Ugrás a fő tartalomra

Mit mondasz a "Helló!" után?

Te mit mondasz a helló után? A vicc az egészben az, hogy én tényleg az esetek többségében hellóval köszönök. Így alakult. Persze ez nem az a helló, ami az angoloknál van.

- Helló, hogy vagy?
- Köszi, sajnos meghalt a nagymamám.
- Akkor jó. Örülök, hogy találkoztunk.
Ez a helló, mindig tartalmaz egy kis vidámságot - alapvetően vidám természet vagyok - . Azonban egyfajta távolságtartás is. Nem követel túl nagy közvetlenséget és ad időt arra, hogy felmérjem a terepet, kivel is állok szemben.
Ugyanakkor a legjobb az lenne, ha egyszerűen tudnék ott lenni, abban a jelenben és a részese lenni, mindenféle elvárás nélkül.
Eric Berne ezt úgy fogalmazta meg, hogy az élet olyan egyszerű dolgot jelent, hogy látjuk a fákat, halljuk a madarak énekét és üdvözöljük embertársainkat.
A helló után mondott dolgok tulajdonképpen maga a történetünk. Az ahogyan beszélünk, vagy ahogy meg se szólalunk. Ahogy neveltek, ahogy próbáltak nevelni, vagy ahogy elmaradt ez a nevelés.
Én - mint a Myers & Briggs típuselmélet szerinti ENFP - zavarba ejtően spontán vagyok. Zavarba ejtő, mert amit mondok, azzal nem mindig tudnak mit kezdeni az emberek és spontán, mert a lehető legváratlanabb és nem oda illő pillanatban tör fel belőlem a mondanivaló.
Pl. ma beszélgettem egy barátnőmmel, aki izgul mert egy előadásra készül. Megvitattuk annak a módját, hogy hogyan lehetne ezt az izgalmat csökkenteni.
Javasoltam az előadás előtti felest, amit mások sikerrel alkalmaznak. Továbbá azt írtam, hogy én nem csinálnám, mert őszinteségi rohamot szoktam kapni és bármennyire is nem akarnám, tuti hogy az első mondatom az lenne, hogy izgultam és megittam egy felest az előadás előtt. Ez mindenképp zavarba ejtően spontán lenne és sokan csak meresztenék a szemüket, mások nevetnének és viccnek gondolnák. Az én helló után mondott mondataim arról tanúskodnak az esetek nagy részében, hogy fel vagyok vértezve bármilyen válaszra. Jöhet a beszélgetés!
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elefánt a porcelánboltban

Ismeritek a kifejezést, hogy "úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban"? Valaki elgondolkodott már, hogy mi a jó büdös francot keresett szerencsétlen elefánt a porcelánboltban? De tényleg? Nem a szerencsétlen elefánttal van a baj. Nehéz elképzelnem, hogy az az elefánt csak úgy ott termett. Biztos vagyok benne, hogy vagy pórázon vezették és megszokásból ment, vagy valamivel csalogatták. Ez esetben ugyanott vagyunk, mint a póráz. Valamilyen tanult mechanizmus alapján ment az elefánt, ment serényen. A kérdés, hogy kinek jó ez? Nem jó az elefántnak, nem jó a porcelánboltnak. Még annak se, aki csalogatta, mert fizethette a kárt. A végeredmény viszont egyértelmű. A "tapintatlan" elefánt nem tud viselkedni, finomkodni, csak törni, zúzni, lejáratni magát. Lehet, hogy egyszerűen nem kéne elefántnak lennünk. Nem kéne mások után koslatnunk, hagyni, hogy vezessenek, csalogassanak. Menni megszokásból. Mert így szoktuk és eddig semmi gond nem volt belőle. ...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan légy önmagad? 3.

Az vagy, ami a múltad? Önmagunknak lenni nem azt jelenti, hogy minden, ami velünk történt, behatárolja, hogy kik vagyunk most. Meg tudjuk figyelni, hogy a múltunkból milyen szokások rögzültek. Ha rossz szokások rögzültek, helyettesíthetjük jó szokásokkal. Ha rossz dolgok történtek velünk, megnézhetjük, hogy mit hasznosíthatunk a negatív tapasztalatainkból. Én például nem szerettem az önéletrajzomban azt a tételt, hogy gyors- és gépíró iskolába jártam. Egy ismerősöm egyszer azt mondta nekem - csak úgy rám kacsintva, mi együtt tudjuk a tutit mosollyal - , hogy oda csak a hülyék jártak. Amikor szembe néztem ezzel a rossz érzésemmel és a valósággal, igazából azt láttam, hogy az ott töltött két év alatt hihetetlen kitartást tanultam. Megtanultam a rendszerességet és a kitartást. A minimális hibahatárt, de mondhatnám azt is, hogy a profizmust. Megtanultam továbbá vágyakozni valami több után. Fontos, hogy ha hibákat követtél el a múltban, akkor tudj megbocsátani értük önmagadnak. Jogodb...
Megjegyzés küldése
További információk

Irigység helyett

Egy kedves, fiatal ismerősöm nemrég azt fogalmazta meg, hogy minden rossznak a gyökere az irigység. A napokban eszembe jutott, hogy vajon mindaz a rossz érzés, ami időként gyökeret ereszt bennünk, honnan jön és mit lehet vele kezdeni. Azt gondoltam, hogy a végére járok és ha mást nem is, de megpróbálom ezeket az érzéseket lecserélni. Azaz, ha választhatnék mondjuk egy negatív, rossz érzés helyett valamit, mit választanék, még inkább, mi az ellentétpárja. Egyszerűen tudni akarom. Féltékenység - Valaki, akit szeretek nem nekem, hanem mondjuk egy harmadik személynek ad valamit, amire vágyom. A természet klasszul működik, így előfordul az, hogy ha bár vágyunk is valamire, azt nem feltétlenül kapjuk meg. Ez így van jól. De mi lesz az űrrel? A vágyunkkal. Ha helyes az önértékelésünk, akkor egyszerűen kiüti a félelmet. Szerintem ugyanis ez táplálja a féltékenységet. Ha helyes az önértékelésünk, akkor nem félünk, hogy ki vagyunk ütve a helyünkről. Akkor a vágyunk nem mardosó lesz, c...
Megjegyzés küldése
További információk